Öt tipp a kielégítő lustálkodáshoz

Kategória: 
Magánterület

Érezted azt, hogy nem érdekel a híradó? Hogy zavar, ha valami újabb dolgot kell megjegyezni? Ha már megint el kell menni valahová? Ha a napi 12 órás nagyüzem után úgy érzed, hogy a hétvégén igazából nem akarsz csinálni semmit, és rettenetesen kihoz a sodrodból, ha valamelyik ismerősöd a két csintalan gyerekével bejelentkezik egy három-négyórás látogatásra?

Ilyenkor jól kell értelmezni a jeleket: nem embergyűlölő lettél, hanem kimerültél és tervezz be egy lustálkodós hétvégét. Nálam ez válik be, de ezt is egyéni ízlésre kell szabni.

Nem könnyű pihenni két napon keresztül úgy, hogy az azt megelőző öt napban határidőre végzünk el feladatokat, határidőre visszük-hozzuk a gyerekeket, elszámolunk-beszámolunk, riportolunk és nem mellesleg még a bevásárlási listát is észben tartjuk, mert enni azért szintén kell.

1.       Tervezzük meg a lusta hétvégét. Azért kell tervezni, hogy tudjuk, mit fogunk másképp csinálni, mint szoktunk és nem úgy érezzük, hogy ezeket elmulasztottuk megtenni, hanem úgy, mint ami nem volt elég fontos ahhoz, hogy ezzel foglalkozzunk.

2.       Kezdjük pénteken, így hosszabbnak fog tűnni a hétvége. Mivel minden este van lecke, főzés, mosogatás, ezeket istenien lehet mellőzni pénteken. Nem kell leckét írni-ellenőrizni, nem kell főzni, a kenegetős kaja pont jó, ellenben lehet olvasni, röhicskélni, filmet nézni, későn enni – szóval olyan dolgokat művelni, amit más estéken nem.

3.       Tegyük olyan dolgokat, amitől jól érezzük magunkat. Szeretek főzni, tornászni, zenét hallgatni, kutyát sétáltatni, ezek mind beleférnek a lusta hétvégébe. Ha valóban nem csinálok egyáltalán semmit, attól levert leszek, viszont ha azt teszem, amit szeretek, az feldob.

4.       Ne vállaljunk be kötelező műsorszámokat. Nem kell találkozni anyóssal, felhívni stresszes nagynénit, szóba állni a pletykás szomszéddal, mert ezek olyan helyzetek, amik inkább energiát szívnak el, mint nyújtanak.

5.       Mondjunk NEM-et. Nem kell minden családtagunkat maximálisan kiszolgálni, mindenkinek van két keze, két lába, sok dolgot meg tudnak oldani ők maguk is, nem kell pont én, egy érdekes cikk olvasása közben pomelót is hámozzak. Ha meg pont én kellek, akkor várhat egy kicsit, amíg a cikk végére érek.

Ajánlom a cikket

Ajánlom az oldalt

Hozzászólások

A hozzászóláshoz add meg adataid vagy jelentkezz be Facebookkal

További írások

Tavasz van! Előbb fogyjál le és utána kezdj edzeni!

Van egy kis vagy nem annyira kis túlsúlyod? Hát akkor kezdj el szaladni vagy biciklizni, de lehetőleg rögtön 10 kilométerrel kezd. Ettől aztán elkezd fájni a térded és bejelentkezel egy ortopédhez. Középkorú férfiismerőseim példájából okulva ne kezdd te is rögtön a túlzásba vitt mozgással – előbb fogyj le!

3 érv, hogy miért kövesd te is a trendeket

Tudod, mi az a like, share, LI vagy twitter? Az érzelmi intelligenciáról vagy virtuális valóságról hallottál? A millennials generáció mond számodra valamit? Néhány példa arra, hogy ha egy adott területen dolgozol, miért kell tudnod arról, hogy ott mi történik. Mert másképp már nem tudsz értéket teremteni sem magadnak, sem másoknak.

Öt tipp, hogy mit kezdj akkor, ha túl sok emailed érkezik

Minden korporatista kartársam napi szinten igyekszik megbirkózni a folyamatosan érkező emailekkel: ezek száma több tíztől akár két-háromszázig is terjedhet, de nyilván a határ a csillagos ég. Legyünk őszinték, ki tud naponta kétszáz levelet átfutni, végigülni legkevesebb egy, cirka egyórás megbeszélést és közben még ugyebár telefonokra válaszolni, projekteket futtatni, az újakra pedig terveket kidolgozni? Hát senki, fölösleges is ilyen elvárásokat támasztani magunkkal szemben.

Fogyásom története – hét dimenzióban

Három évvel ezelőtt 9 kilogrammot fogytam kb. 4 hónap alatt, átlagban félkiló ment le rólam hetente. Viszont azt megelőzően szintén négy hónapba tellett, amíg hozzászoktattam magam a másféle étrendhez és a rendszeres evéshez.

 

Mitől nő a nő: a nagy mellektől vagy a karizmától?

Pár éve olvastam egy kifejező Karinthy Frigyes idézetet: „Ha egyedül vagyok egy szobában, akkor ember vagyok. Ha bejön egy nő, akkor férfi lettem. És annyira vagyok férfi, amennyire nő az, aki bejött a szobába.” A lényeg: én annyira vagyok férfi, amennyire nő az, aki bejön.